Eszmélet

         “Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja, ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja s mint talált tárgyat visszaadja bármikor - ezért őrzi meg, ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek.” A lírai én azt állítja, hogy akkor leszünk felnőttek igazán, amikor már nem lesz szükségünk a szüleinkre. Nincsen érzelmi kötődés, független és önálló lesz. Az életet egy talált tárgyhoz hasonlítja, amit majd egyszer vissza kell adni. Ez egy paradoxon, mert az élet mindig a halállal fog véget érni, ez megy folyamatosan. Nincsen istene és nem istene senkinek, nem érdekli semmilyen vallás vagy ideológia.

        Az önállóság a felnőttkor egyik elengedhetetlen szerves része. Mindenkinek el kell engednie a szüleit egy idő után, hogy független emberré tudjon válni. A szülők iránti szeretetnek nem muszáj elmúlnia, azt mindenki saját magának dönti el. Akár az is lehet, hogy nem költözünk olyan messze tőlük és szinte napi szinten lehet velük találkozni és ez a kapcsolat csak erősebb lesz, egy kis gyerek is szóba jön, mert a szülők szívesen segítenek ott ahol tudnak.